Tudjátok mi az a kívánságfa? Mert én tegnapig nem tudtam. Amikor az ovis öltözőszekrény tetején egy nagy dunsztosüvegbe állított csokornyi ágat pillantottam meg, kissé tanácstalan voltam, mi a csuda lehet ez.
Aztán jobban megnézve azt láttam papírdarabkák lógnak az ágakon, rajtuk kézírásos szövegek. Idézetek. A gyerekektől. Arról, mi a szívük vágya. Ez az újévi kívánságfa – mondta az óvó néni. Kicsit butának érzetem magam, hogy nem hallottam még erről a népszokásról, de hamar kiderült ez egy friss találmány. Azt hiszem igazából nekünk, szülőknek szereztek vele vidám perceket – kicsit gyerekek lettünk, ahogy kerestük a srácok kívánságait, aztán jókat nevettünk rajtuk.
Tegnap pásztor voltam. A férjem József és szamár, a nagytesó angyal egy baba pedig Jézuska. Napok óta Betlehemről, és a szent családról faggat a négyéves, színdarabot tegnap kezdett írni. Mint Mária tekerte fejére a törölközőt és ringatta a bölcsőt, majd hírt hozott nekem, hogy megszületett a Kis Jézus vigyek neki ajándékot. Előkerültek tehát a legók, gyorsan építettünk is a kisdednek duplóházat.
Érdekes a gyermeki gondolkodás – mesélek a férjemnek az ovis ünnepségről – hogy a fenében nem rakja össze, hogy eléggé lehetetlen egy nap 3 Mikulással is találkozni. Ráadásul ugyebár mindegyik másként néz ki, ki sikerültebben, ki egészen gázul. És mégsem merül fel a kérdés jó néhány évig, hogy akkor melyik is az igazi. Mondjuk a négyéves a különbségekre már felfigyelt: „az egyik alacsonyabb volt anya, akkor ugye az még nem olyan öreg…” de egyelőre össze még nem zavarodott. A lényeget, hogy jó fej ez a Mikulás, csomagbontogatás közben summázta is.
Az ovis elég élethű, nem?
Hiába a szülői példamutatás, a szorgos zöldségevő szülők, öt éves fiam fittyet hány a normális táplálkozási útmutatónak: gyakorlatilag nincs olyan nyers gyümölcs, még a banán sem, amit a szájába venne. Nyers zöldség is kizárva. Már kisbabaként irtózott minden nem homogén, erős színű ételtől, és a gyümölcsturmixok jó részétől. Évekig kísérleteztünk a turmixolással, belecsempésztük a gyümölcsöt a palacsintába, a szendvics aljába, a végeredmény csak ennyi: mielőtt nekiállna az evésnek, könyvelői alapossággal, tüzetesen átvizsgálja az elé tálalt ételeket. Fogalmam sincs, hol rontottam el, mindenesetre, lekopogom, valahogy így is, egészséges.