Melyiket válasszam? – Kétféle kendermagos kenyér

A tavaszváró és a kárókockás kenyereim hasonló, zöldfűszeres-levendulás ízvilága után vágytam valami másra. Ehhez apropó is hamar került. Barátokat vártunk uzsonnára, nekik készült volna a gluténmentes verzió. Először zablisztből sütöttem, majd mikor megtudtam, hogy az elérhető zablisztek mindegyike gluténnal szennyezett, ugyanazt megcsináltam rizslisztből is. Nekem ízvilágra a zab jobban bejött, így azóta többször megsütöttem. Két kenyérrecept következik, hasonló, kendermagos-köményes ízvilággal. Úgy gondoltam, hogy a köményhez a körözött jól passzol, így azzal tálaltam.

1

Melyiket válasszam? – Kétféle kendermagos kenyér részletei…

Nyári, vendégváró estékhez – kárókockás kenyér

napkerék0

A címben olvasható szóösszetételt most írtam le életemben először. Sőt, talán a világon elsőként.  Leszögezem előre, ennek a kenyérnek semmi köze nincs a kárókatonához, sem a piros kockás füzethez, sőt a gyerekjátékokhoz sem. A története ennél sokkal prózaibb. Nyári, vendégváró estékhez – kárókockás kenyér részletei…

Uzsonna házi májkrémmel

A minap vendéget vártunk uzsonnára, akit házi finomságokkal leptünk meg. Az itthon sütött kenyér mellé májkrémet készítettem, és a desszert egy mandulás amfóra volt. A meglepetés jól sikerült, a délutáni beszélgetés egyik vezérfonala pedig az egészségtudatos táplálkozás lett. A recept nagyon egyszerű, pár lépésből áll.

uzsonna0

Uzsonna házi májkrémmel részletei…

Hárommagos tavaszváró kenyér

kenyér0

Szendi felhívása, és Ági húsvéti rakott kalácsa engem is megihletett, és az ünnepi alkalomra új formában sütöttem itthonra a kenyeret. Az egészségtudatos táplálkozás jegyében már jó ideje magam készítem a kenyeret, ami annyira bevált, hogy a bolti verziókat teljesen elhagytuk. A hozzávalók természetesek, könnyen beszerezhetők. A recept egyszerű, így gyorsan elkészül. Sokféle egészséges étrendbe beilleszthető. Például cukorbetegeknek is merem ajánlani, hiszen a fehér kenyér magas GI-jéhez képest csak közepes a GI-értéke, és mert teljes értékű, mennyiségből is kevesebb kell belőle. Nekünk kettőnknél a fél kiló egy hét alatt fogy el. Megunni nem lehet, hiszen az összetevőket szabadon lehet variálni. Az íze is finom, sőt, a férjem már csak ezt hajlandó megenni. Hárommagos tavaszváró kenyér részletei…